Keretem készen

>> 2009. szeptember 4., péntek


Jelentem kész vagyok a rám eső résszel :) Nagy megkönnyebbülés mit mondjak. Már hányásig ezt hímeztem :) Na jó, csak majdnem.

Vannak benne apróka hibák. Az alsó sor bal oldali ablakában fent a teritőből elfelejtettem kihagyni a virágnak a helyeket, ezért aztán az ablakának az oldalaiban sem hagytam ki. Nem tudom kinek tűnt fel egyébként, hogy az ablakba is belógnak a virágok ;) Direkt trükkösek, az O betűs jelek között keresd a C-t ;) Na mivel fent már úgysem hagytam ki, meg a kontúrokba is úgyis csak bezavarna, és nem szeretnék én már semmit bökni rajta, ha egyszer visszajut hozzám, ezért majd azt kérném, hogy az adott szinnek bátran bökjetek rá a fehér, vagy szürkésfehér himzésre. Kicsit púpos lesz, de na és.

A cserepek helyét nem varriáltam, kivéve az alsó sor utolsóját, ott középre helyeztem a kakas hiánya miatt. De nem kell aggódnotok, a kontúrt mindig odaáig behúztam, ahol a cserép kezdődik, szóval csak ahhoz kell viszonyítani, nem kell számolgatni semmit sem.

Azért jó lesz, hogy ezután már csak igzi részek lesznek a himésben.
Jó melót még nektek ;) :-D

4 megjegyzés:

Dóra 2009. szeptember 4. 14:29  

Hát ezt gyorsan lenyomtad! Tök jól néz ki!

Dora 2009. szeptember 4. 14:37  

Köszi :)
Muszáj volt egyébként, melózni kéne inkább ha már megigértem.

Miaanya 2009. szeptember 4. 15:01  

Gratulálok! Tényleg nagyon jól néz ki:)

Névtelen 2009. szeptember 5. 16:21  

Ügyi vagy, én meg irigykedek :)
De most én is rákattantam :DDDD

  © Blog Design by Simply Fabulous Blogger Templates

Back to TOP